in

Az anyuka karjai között halt meg a nyolc hónapos kisfia

FIGYELEM, ÉRZÉKENY TÉMA!

„Ne hagyjanak több gyereket szenvedni!”

A nyolchónapos Alex lehet a koronavírushoz köthető, Kawasaki-szerű betegség legfiatalabb áldozata Nagy-Britanniában. Összetört édesanyja az ő történetével szeretné felhívni a kormány figyelmét, hogy ne bagatellizálják el a gyerekek helyzetét, mert még többen fognak szenvedni – írja a Daily Mail.

“Még több szülő kerül majd ebbe az elképzelhetetlen helyzetbe, amíg a kormányzat nem figyel a tudósokra, és továbbra is emberek életével hazardíroz”

– mondta el a kisfiú édesanyja, Kathryn Rowlands, aki szerint a koronavírus-járvány enyhülése miatt a brit kormány nem fordít elég figyelmet a nemrég megjelent betegségre. Az utóbbi hónapokban ugyanis világszerte kerültek kórházba olyan gyerekek, akik az egyébként meglehetősen ritka Kawasaki-betegséghez hasonló tüneteket produkálnak. Az orvosok egyelőre nem tudják pontosan mi ez, ám nagy valószínűséggel a koronavírussal hozható összefüggésbe, és főleg az 5 év alatti gyermekek keringési rendszerét fenyegeti.

kiütéses tünetekkel kezdődő, gyakran halálos végkimenetelű betegségnek az orvosok a PIMS-TS nevet adták, és egyelőre nem tudják, mivel állnak pontosan szembe. Április végén a brit gyermekorvosok szövetségének elnöke, Russell Viner is írt levelet az egészségügyi rendszernek, hogy figyelmeztesse őket az egyre gyakoribb megbetegedésre.

A nyolchónapos Alexander Parsonsnak korábban semmiféle egészségügyi problémája nem volt.

Első tünetei a napégéshez hasonló bőrkiütés, a láz és a duzzadt nyirokcsomók voltak.

Később a tünetei súlyossá váltak, a kezei és a lábai is vörösek lettek a kiütésektől. A szülők azt hitték, hogy valamiféle vírusfertőzés lehet, ezért felhívták a kórházat. A telefonos konzultáció során azt mondták nekik, hogy valószínűleg mumpszos lehet a gyermek. Miután azonban letették a kagylót, Alex hányni kezdett, ekkor tudták a szülők, hogy nagyobb itt a baj.

Másnap a plymouth-i kórházban már a Kawasaki-betegséget diagnosztizálták Alexnél. Állapota azonban súlyosbodott, ezért Bristolba szállították, ahol a szívét célzó vizsgálatok kimutatták: koszorúér-rendellenesség lépett fel, megnagyobbodtak az artériák és folyadékot is találtak a szívében.

“Próbáltam őt megnyugtatni alvás előtt, de nagyon zaklatott volt. Úgy sírt, ahogy előtte soha sem. A karjaimban tartottam, és énekeltem neki, aztán a feje lehanyatlott. A karjaimban aludt el örökre”

– mondta el az édesanya.

A kórház személyzete egy órán át próbálkozott a gyermek újraélesztésével, ám nem jártak sikerrel. Az édesanya végig a közelben maradt, mert nem akarta, hogy kisfia azt higgye, magára hagyta őt.

“Kiültem egy székre a szoba elé. Oda, ahonnan láttam őt is és a monitort is, amely az életfunkcióit mutatta. Csak néztem és néztem, abban reménykedve, hogy megváltoznak. Aztán az orvosok kijöttek, és közölték, hogy az aneurizma szétfakadt, és már semmit sem tehetnek. Bementem, és lefeküdtem mellé az ágyra.”

A nő ráadásul egyedül élte meg élete legfájdalmasabb pillanatait. Gyermeke apja, Jon a szigorú egészségügyi korlátozások miatt nem lehetett jelen a kórházban, mivel csak egy látogató tartózkodhatott bent egy betegnél.

A férfi már épp alváshoz készülődött, amikor felesége hívta. Az asszony a sokk közepette képtelen volt elmondani, mi történt, így egy ápoló közölte az apával, hogy kisfia szíve leállt. Mivel két és fél órára laktak a kórháztól, a helyi rendőrség vállalta, hogy beviszi őt a kórházba, ám már későn érkeztek.

“Mikor odaértem, a nővérek beengedtek a szobába, ahol a feleségem és Alex egymás mellett feküdtek. Megöleltem őket.”

Az orvosok azt remélik, boncolás után talán többet megtudnak majd a rejtélyes betegségről. Az összetört szülők közben egyetlen gyermekük temetését szervezik, és arra próbálják történetükkel felhívni a figyelmet, hogy a brit kormány hibát követ el az iskolák újranyitásával:

“Őrültség, hogy visszaengedik a gyerekeket az iskolába június 1-től. Még több gyerek fog meghalni.”

Európában egyébként múlt péntekig nagyjából 230 hasonló megbetegedést regisztráltak a 14 év alatti gyermekeknél az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai szerint.

Forrás Szeretlek Magyarország

Mit gondolsz erről? Szavazz!

Szerző: Emma

Szia, Emma vagyok a Nők Országának a szerkesztője. Örülök, hogy a cikkeimet olvasod, bízom benne, hogy minden egyes szerzeménnyel valami pluszt tudok hozzátenni a mindennapjaidhoz. Amennyiben tetszett a cikkem, oszd meg a közösségi hálózaton is, hogy mások is értesüljenek róla. További szép napot kívánok!

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Loading…

Loading…

0

Feltöri a tojásokat és egy jégkocka tartóba rakja őket

Kerted csodaszere lehet a tojáshéj, nézd meg miért