Dávid Tamás rákkutatót a gyógyszerlobbi lehetetlenítette el? Az általa felfedezett módszer rengeteg betegen segített!

Az elmúlt évek legnagyobb port kavart ügye: állítása szerint rákbetegeket sikerült meggyógyítania, a gyógyszeripar és a hatóságok lecsaptak rá. Mi az igazság Dávid Tamás professzor körül?

Valóban C vitaminnal gyógyította a rettegett és halálos betegséget nagy sikerrel?

Ezt állítja Dr. Dávid Tamás kutató, aki jómaga több ízben olyan felfedezéseket tett, melyek ma is próbál tagadni a gyógyszeripar, és félnek is tőle, mint ördög a tömjénfüsttől.

Legalábbis ezt mondja magáról.

Az elmúlt években azonban eljárások indultak ellene. Ő azt állítja, hogy szemet szúrt a gyógyszeripari érdekeknek, mert a tyúkszemükre lépett azzal a rákgyógymóddal, ami hatásosan pusztítja a rákos sejteket.

A hatóságok viszont azt állítják, hogy kuruzsló.

Rengeteg elismerésben részesült, többek közt megkapta az Osztrák Becsületrend Keresztjét.

Dávid Tamás szerint világszabadalom lett ortopéd sebészeti kutatómunkáiból, amit az osztrák kormány megbízásából végzett.

A rákkal szemben rendkívül hatásos teakeveréket egy expedíció során fedezte fel.

Minden ott kezdődött, hogy 1969-ben, egy tudóscsoport vezetőjeként a fiatalkori csípőficam új operációs lehetőségeit kezdte el kutatni.

Így emlékszik vissza:

Meghívtak Dél-Amerikába is minket, hogy mutassuk be ott is ezt a műtétet. Brazil fiúkat, lányokat operáltunk, és egy indián fiút, akinek a nagypapája a yanomani indiánoknak volt úgymond a főgyógyszerésze, és Katunkának hívták. Ő adott nekünk újságpapírba csomagolva különböző növényeket, kérgeket, leveleket, gyökereket.

A növények jótékony hatására a brazil orvosok hívták fel a figyelmüket. Amikor Katunka – vagy ahogy ő hívta, az öreg harcos – látta, hogy az unokája talpra állt, átnyújtotta a növényeket neki.

Aztán kiszedtük belőle, hogy ez egy tea összetevője, hogy hogyan kell elkészíteni, hogy milyen hatása van. Na, gondoltuk akkor elvisszük, és Bécsben összeállítottunk ebből egy teát. Akkor már volt egy ráksejt-tenyészeti laborunk, hát megnéztük csontrákon.

Ekkor bekövetkezett a csoda. 24 óra alatt a csontráksejtek 90 százaléka elhalt.

Megrendeltük az összes kapható legagresszívebb ráksejtvonalat és megnéztük a hatását, az eredmények kiválóak voltak. Úgyhogy most is az áll, hogy 11 daganattípus ellen speciálisan hat.

“Már az általános iskolában, sőt az óvodában tanítani kellene, hogy nemcsak a rák, hanem az összes krónikus betegség energiahiány, koenzim Q10-hiány, oxigénhiány, C-vitaminhiány, D3-vitaminhiány”

– vallotta mindig is.

Mit gondolsz erről? Szavazz!

Szerző: Emma

Szia, Emma vagyok a Nők Országának a szerkesztője. Örülök, hogy a cikkeimet olvasod, bízom benne, hogy minden egyes szerzeménnyel valami pluszt tudok hozzátenni a mindennapjaidhoz. Amennyiben tetszett a cikkem, oszd meg a közösségi hálózaton is, hogy mások is értesüljenek róla. További szép napot kívánok!

Nyílt üzenet a rákról: “Újraélem azt a rettenetes időszakot, és miközben ezt írom, a sírás fojtogat”

3 perces konty minden alkalomra: nagyon divatos!