Egy New York-i taxis története

Ez a csodálatos történet egy megható lecke a türelemről meg fogja változtatni a gondolkodásodat.

Megérkeztem a megadott címre, és dudáltam egyet, jelezvén, hogy itt vagyok. Néhány perc várakozás után, ismét dudáltam. Mivel ez lett volna a műszakomban az utolsó fuvarom, már azon gondolkoztam, hogy egyszerűen fogom magam, és továbbhajtok. De e helyett leparkoltam a kocsit, és gyalog mentem a kapuhoz, ahol kopogni kezdtem.

Csak egy perc!

hangzott bentről a válasz törékeny, idős hangon. Hallottam valami olyasmit is, mintha valamit vonszolnának a padlón bent.

Hosszú szünet után az ajtó kinyílt. Egy alacsony, 90 éves körüli hölgy állt ott előttem. Mintás ruhát viselt, szalmakalapot, és fátyolt. Úgy nézett ki, mintha egy 40-es évekbeli filmből lépett volna ki. Az oldalán volt egy kis nylon táska.

Ahogy benéztem a lakásba, úgy nézett ki, mintha évekig senki nem lakott volna benne. Minden bútor le volt takarva. Órák nem voltak a falakon, se csecsebecsék, vagy kellékek, eszközök a polcokon. A padlón volt a karton doboz tele fényképekkel és üvegből készült dolgokkal.

Segítene kivinni a csomagomat a kocsihoz?

kérte a hölgy. Magamhoz vettem a hölgy csomagjait és betettem az autómba. Majd visszafordultam a hölgyhöz, hogy segítsem őt beszállni. Ő megragadta a kezemet,és együtt sétáltunk a taxi felé. Ő folyamatosan köszöngette a segítségemet. „Nem tesz semmit” mondtam neki.

Én csak úgy szeretnék bánni az utasaimmal, ahogy én szeretném, hogy mások az édesanyámmal bánjanak.

Forrás harmonikum.co

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.