in

Orvosi szenzáció: magyar kutatók menthetetlen beteg szervezetében csökkentették a tumor méretét!

Ilyen jelentős áttöréssel kecsegtető kezelést sehol a világon nem hajtottak még végre. József májdaganatának mérete közel a felére csökkent az első kezelés után!

A 72 éves József élete nem lett volna sehogy megmenthető, a magyar orvosok mégis elvégeztek rajta egy egyedülálló életmentő műtétet.

Egy olyan kezelésnek vetették alá, amihez foghatót még sehol nem csináltak a világon.

A siker pedig már az első kezelés után jelentős: a tumor mérete a beteg máján közel 50%-kal zsugorodott.

És ez még nem minden, egy kis lábadozás után már haza is engedték, mert nem szükséges a kezelés miatt heteken át bent feküdni, nagy fájdalmak közepette.

Ez világszerte jelenthet reményt a betegek számára.

A hírt a Semmelweis Egyetem közölte a honlapján, átütő képekkel és eredményekkel.

A beavatkozásra a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinikáján a Nukleáris Medicina Központtal közösen, az egyetem Onkológiai Központjával és Sugárvédelmi Szolgálatával közreműködésben, 2018. december elején került sor. A terápia jelenleg kizárólag az egyetemen érhető el Magyarországon.

A speciális kezelésen átesett beteg jól van, másnap már hazaengedték – írták.

A világon már másfél évtizede használt eljárást olyan elsődleges májrák, valamint más szervek okozta májáttétek esetén alkalmazzák, ahol sebészi ellátás nem kerülhetett szóba, és más daganatellenes terápiák nem hoztak eredményt.

Az első hazai beavatkozást mintegy kétéves előkészítő munka előzte meg, az úttörő eljárást egyelőre kizárólag a Semmelweis Egyetemen végezhetik. Jelenleg zajlik a következő beavatkozás tervezése, és a szükséges elővizsgálatok után, várhatóan január végén megtörténhet a második hazai kezelés.

Mit gondolsz erről? Szavazz!

Szerző: Emma

Szia, Emma vagyok a Nők Országának a szerkesztője. Örülök, hogy a cikkeimet olvasod, bízom benne, hogy minden egyes szerzeménnyel valami pluszt tudok hozzátenni a mindennapjaidhoz. Amennyiben tetszett a cikkem, oszd meg a közösségi hálózaton is, hogy mások is értesüljenek róla. További szép napot kívánok!

Ez a gyümölcs sokkal több kalciumot tartalmaz mint a tej: rengeteg gyógyhatása van, szépíti a bőrt is!

Kihalhat az összes kávéfajta: tudósok kongatták meg a vészharangot! Már 60%-uk pusztulóban!