in

Sokszor felmerült bennem, hogy mi a francért maradtam életben

„SOKSZOR FELMERÜLT BENNEM, MI A FRANCÉRT MARADTAM ÉLETBEN, MIÉRT NEM TUDOTT AZ AZ AUTÓ NORMÁLISAN ELGÁZOLNI” – BESZÉLGETÉS A FŐNIXLÁNY TEMESVÁRI ORSIVAL.

Pásztory Dóri/WMN: Ez a helyzet eléggé rákényszerített minket arra, hogy a megszokottnál többet használjuk a kreativitásunkat és a képzelőerőnket. De talán számodra a megváltozott élethelyzet ezt már korábban meghozta, így téged ez a járványhelyzet nem érint most annyira drasztikusan, mint a legtöbb embert.

Temesvári Orsi: Valóban, nekem az már egy ideje „része” az életemnek, hogy gondolatban csinálok dolgokat vagy a virtuális térből inspirálódom. Persze az nekem is egy kihívás, hogy nem láthatom a szeretteimet, de igyekszem ennek is a pozitív oldalát nézni, és örülni annak, hogy több időm van magamban.

Akinek mind a négy végtagja le van bénulva, nagyon sok segítségre szorul, így szinte állandóan van körülöttem valaki, hogy a hétköznapi dolgokat meg tudjam oldani. Most jólesik, hogy néha kicsit békén hagynak és üres a szobám.

Persze én is ugyanúgy tartom a kapcsolatot a barátaimmal, családommal online, mint bárki más, és most számomra is több lehetőség elérhető a virtuális térben. Már egy online kurzusra is feliratkoztam, úgyhogy tanulok, ha már ennyi forrás elérhető lett.

P. D./WMN: Most a Marczibányi téri rehabilitációs központban élsz, de tudom, nagy álmod, hogy önálló otthonba költözhess. Ennek mi az akadálya?

T. O.: Ez csak és kizárólag pénzkérdés. Az a célom, hogy elköltözhessek egy akkora lakásba, ami kényelmes és tágas annyira, hogy elférjen benne az elektromos székem, a terápiás eszközeim és az aktuális segítőm. Egy hely, ahol részt tudnék venni a különböző terápiás foglalkozásokon. Most egy intézményben élek, ahol az ápolók és a személyzet viszonylag állandó, de nem egy ember van velem mindig. Már nagyon jól összeszoktam velük, de természetesen itt is vannak olyanok, akik ritkábban vannak, mert, mondjuk, csak bérnővérként segítenek be. Köztük van, aki nem ismer annyira jól, mint az állandó emberek, tehát még fél év múlva is el kell magyaráznom, hogy szoktak megmozdítani, felöltöztetni, így szoktam reggelizni.

Ezt például meg kellett tanulnom, hogy hogyan mondjam el részletesen, mit szeretnék. Azt gondolnám, hogy rám néz valaki, és tudja, de ez nem így van.

Persze van egy-két kiváltságos barátom, aki egy szempillantásból ért, de legtöbbször nagyon aprólékosan körül kell írnom, hogy milyen támogatásra van szükségem. Ebben nagyon fontos a bizalom, hogy megbízzak abban az emberben, aki hozzám ér, megmozdít, segít a hétköznapi dolgokban.

A cikk a wmn.hu oldalán folytatódik

Mit gondolsz erről? Szavazz!

Szerző: Emma

Szia, Emma vagyok a Nők Országának a szerkesztője. Örülök, hogy a cikkeimet olvasod, bízom benne, hogy minden egyes szerzeménnyel valami pluszt tudok hozzátenni a mindennapjaidhoz. Amennyiben tetszett a cikkem, oszd meg a közösségi hálózaton is, hogy mások is értesüljenek róla. További szép napot kívánok!

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Loading…

Loading…

0

Lagzi Lajcsi rájött, hogy itt a vége

Így változik a mozizás a járvány után